A Békéscsabai Állatvédő Egyesület gondozásában lévő, elvihető állatok.
Érdeklődni a 06-30/322-2776-os telefonszámon.
Kutya
Kajla
Barátságos, közepes termetű, szuka kutya.
Kutyákkal általában jól kijön, de egyik kistestű "lakótársával" összevitatkoztak.
Ezért nem ajánljuk "többedik" kutyaként!
Tanulékony, okos állat.
Neki is van már otthona. Bízunk benne, hogy véglegesen!
(2007-04-19)
Bence
A menhelyről került gazdihoz, majd vissza a fiatal labrador keverék.
Sajnos szereti a csirkéket (fojtogatni).
Kedves kutyus, más kutyákkal barátságos, de nem kerülhet aprójószág közelébe.
Nyuszi
Egyszer már elvitték, kb. három hétig volt gazdánál, de visszahozták.
Nem azért mert nem kellett, mert ugyanakkor egy másik kutyust is vittek.
A másikkal nagyon meg volt elégedve a gazdi, de Nyuszival nem tudott mit kezdeni.
Nagyon félős, mást sem csinált, csak bújt el az emberek szeme elől.
"Kezelésbe vettük", igyekszünk sok szeretetet adni neki, már oldódik, közeledik felénk.
Szemmel láthatóan nincs másra szüksége, csak türelmes, gondoskodó gazdira.
Pacsi
Édes, aranyos, bújós, kicsit öregecske kutyus.
Természetesen ezt a nevet azért kapta, mert mindig pacsira emeli a kezét.
Nyugodt természetű, idősebb embereknek ajánljuk.
Nem a legszebb kutyusunk, de az igazi állatbarátok őt is szépnek látják.
(2007-05-13)
Sanda
Kicsit félénk, kicsit morcos, nem túl emberbarát, régi menhelyi kutyus.
Próbáljuk szelidítgetni, biztosan lesz eredménye,
hiszen ők valamennyien csak szeretet hiányban szenvednek.
(2007-05-15)
Talpas
Közepes termetű, kedves természetű keverék kutya.
Előélete nem mindennapi történet, majd a leendő gazdinak elmeséljük.
"Volt" gazdája minden nap kijön hozzá a menhelyre, mindig "zsákszámra" hozza
az elemózsiát, amit ez úton is köszönünk!
De mindenkinek az lenne a jó, ha Talpas egy biztonságos, szerető otthonba kerülne.
(2007-05-25)
Bagira
A Kétegyházi út tájékán kóborolt a fiatal fekete kutyus.
Sajnos senkinek nem hiányzott a karantén ideje alatt,
pedig emberhez szokott, kedves kutya, biztosan volt gazdija.
Most már örökbe adható.
Van egy kis "szépséghibája" az egyik lábára sántít, csípőficamos.
Ha valaki örökbefogadja, és vállalja az ápolását, segítünk megműttetni.
(2007-06-13)
Paca
Gazdája adta be a menhelyre, lecserélte egy másik kutyára,
mert túl mozgékony volt.
A menhelyen eleinte mérgeskedett, most már kedvesebb.
Átesett egy kis "fazonigazításon", és egy fürdetésen a nagy melegre való tekintettel.
Csinos kutyus lett belőle.
Egy kicsit "mászós", csak szökésbiztos kerítéses helyre ajánlott.
(2007-06-08)
Cézár
Cézárt már "bejelentették" a menhelyre, de helyhiány miatt nem tudjuk bevenni.
Ezen az úton igyekszünk jó gazdit keresni neki.
Barátságos, gyerekek mellett, és kutyatársaságban nőtt fel.
Termete, és kicsit morci kinézete miatt jó házőrző lenne.
(2007-07-02)
Néró
A gazdi szerette volna beadni a menhelyre Nérót,
de a zsúfoltság miatt nem tudjuk bevenni.
Jó gazdit keresünk neki.
Barátságos, de más kutyák, és baromfi mellé nem ajánlott!
(2007-07-02)
Csimbók
Jaminában az Erzsébet lakópark közelében kellett befogni
a puli-féle kutyust, lakossági bejelentésre.
Barna bőr nyakörv van a nyakában, de nem jelentkezett érte senki.
Nagyon hasonlít a tibeti terrierre, de hogy fajta tiszta-e, nem tudjuk.
Barátságos, szeretetre vágyik, más kutyákkal jól kijön.
(2007-07-05)
Hubertus
Szegény öreg kutyus a gazda költözése miatt került be a menhelyre.
Szomorú volt a gazdi is, de Hubertus méginkább.
Egész nap a kennel sarkában ücsörgött, ha arra járt valaki sóvárogva nézte,
hátha őt szabadítják ki onnan.
Kedves nyugodt kistermetű kutya, de csak udvarra való,
nem szeret a lakásban tartózkodni, ezért nem költözhetett ő is a gazdával.
Reméljük lesz még pár szép éve egy szerető otthonban!!
(2007-07-12)
Labi
A gazda megbetegedése miatt ingyen elvihető.
Érd.: 06/30 – 3677 866
06/66 – 258-269
Ennyit tudunk a kutyáról!
(2007-07-20)
Bumi
Nagytestű, husky-labrador keverék.
Kiváló házőrző, de van egy hibája. szereti a baromfit.
Ezért kellene megválni tőle a gazdájának.
Nem került a menhelyre, de jó lenne, ha sorsa minél előbb
rendeződne, és találna egy kiállatmentes új otthont.
(2007-08-19)
Istók
Régen lakik már a menhelyen, a szép, nagytestű kutya.
Bekerülésének körülményeit nem ismerjük.
Ismerős emberhez barátságos, idegenekkel szemben "félelmetes".
Domináns természete miatt egyedüli kutyának, házőrzőnek ajánlott,
kizárólag kisállat mentes helyre!
(2007-08-27)
Gazsi
Egy reggelre virradóra tették ki a menhelyhez a kistermetű
kutyust egy társával együtt. Barátságos, szeretetre vágyó, és nagyon várja a jó gazdit!
(2007-08-25)
Oszkár
Nagyon szép, fiatal, emberrrel és más kutyákkal barátságos
labiszerű kutyus került a menhelyre.
Gazdája nyaralni ment, de úgy hagyta ott a kutyát,
hogy ha valaki örökbe fogadná szívesen odaadja.
Ha nem talál gazdira, akkor visszaveszi.
Reméljük így lesz!
(2007.08-03)
A gazdi nem vitte vissza, Oszkár új gazdira talált!
(2007-09-01)
Lili
Ő is arra a sorsra jutott, mint oly sok menhelyi társa.
Gazdája adta be a menhelyre.
Nagyon szomorú, hogy az emberek olyan könnyű szívvel
"dobálják" ki kutyáikat a menhelyre, ilyen-olyan okokra hivatkozva.
El sem tudják képzelni milyen fájdalmat okoznak ezzel az állatnak!
Lili csendes, visszahúzódó természetű, de a szeretetet elfogadja,
és csak arra vár, hogy valaki haza vigye.
Kistermetű, koromfekete, szép barna szemű kutyus.
(2007-08-25)
Virgonc
A menhelyi inkubátorba tette be a gazda a nagyon eleven, fiatal kutyust.
Szegény nehezen viseli a bezártságot, mert nagyon nagy a mozgás igénye.
(Jó képet sem lehetett róla csinálni, mert minden pillanatban változtatja a helyzetét!)
Nagy udvarra való, ahol kedvére szaladgálhat,
és ahol korának megfelelően foglalkoznak vele.
(2007-08-27)
Gizi
Kóbor anya kicsinye. Néhány hónapra befogadták az utcáról,
de most úgy döntöttek, beadják a menhelyre.
Reméljük talál magának új gazdit, aki végleges otthont biztosít majd neki.
Most nagyon riadt, fél, de biztosan hamar feloldódik.
(2007-09-19)
Tutyi
A menhely inkubátorában találtuk a fekete fiú kutyust.
Kicsit rossz állapotban volt, valószínűleg bolha ekcémától hiányos volt a szőre.
Most már szépen rendbe jött, örökbe adható.
Nyugodt természetű, barátságos.
(2007-09-10)
Bocika
Jaminában találták a fiatal, kb. 8-10 hónapos fiút.
Megtalálója hozta ki a menhelyre.
Mivel még kölyök korban van, nagyon játékos, szertelen,
de ezt majd kinövi. Főleg egy gondoskodó és türelmes gazdi mellett.
Termete olyan közepes féle, valószínűleg nem nő már sokkal nagyobbra.
(2007-09-14)
Csokesz
Jaminában találták a fiatal, kb. 8-10 hónapos fiút.
Megtalálója hozta ki a menhelyre.
Mivel még kölyök korban van, nagyon játékos, szertelen,
de ezt majd kinövi. Főleg egy gondoskodó és türelmes gazdi mellett.
Termete olyan közepes féle, valószínűleg nem nő már sokkal nagyobbra.
(2007-09-14)
Rétes
A szép, gondozott lánykutyus biztosan a tüzelési időszak
miatt kóborolt el Fényesről. Sajnos nem kereste senki.
Elég határozott egyéniség, idős emberek és kicsi gyerekek mellé nem ajánljuk.
Egyébként kedves, barátságos kutya.
(2007-09-14)
Kismorzsi és Nagymorzsi
Egy tanyán élnek, ahol nem igazán törődik velük senki.
Állatbarátok járnak őket etetni, és egy kicsit foglalkozni velük.
Anya és lánya, anyuka 6-7 éves, a kislány 3-4, és láncra vannak kötve már hosszú évek óta.
Mindketten ivartalanítottak. Baromfi és egyéb kisállat nincs biztonságban a közelükben.
Csak együtt adhatók örökbe, a jelenleginél sokkal jobb körülmények közé!
(2007-09-30)
Csálé
Ápolt, barátságos fiú került Fürjesről a menhelyre.
Ott egy tanyában keresett magának átmeneti szállást,
de ott nem maradhatott.
Különös ismertető jele, hogy az egyik füle furcsán áll.
Ennek eredete lehet, hogy egy régi fejsérülés,
mert a homlokcsontján is van egy "dudor".
Nagyon energikus, erős kutya, csak határozott gazdi mellé adható ki.
(2007-09-18)
Orszó
Gazdája lecserélte, mert furcsa rossz "szokása" van.
Öldösi a csirkéket, ami sajnos gyakori a kutyák körében,
sokan kerülnek ezért a menhelyre.
Tehát nem ez a furcsa, hanem a módszere.
Agyontapossa őket sajnos.
Egyébként "aranyos" és nagyon szép kutya, elég ugatós is, tehát jó házőrző.
Egyes kutyákkal jól kijön, másokkal veszekszik, inkább egyedüli kutyának ajánljuk.
(2007-10-01)
Pindur és Zizi
Gazdától vihetők:
Pindúr: 4 éves szuka
Zizi: 3 éves szuka
Mindketten be vannak oltva.
Nagyon okosak és barátságosak.
Telefon: 70/368-2137
E-mail: keomatic@t-online.hu
Szomorka
Nagyon szép, fiatal lány kutyust hoztak ki a menhelyre "megtalálói".
Lehet hogy a gazda volt az aki kihozta, mert úgy "találta" nem kell neki ez a kutya!
Szép, gondozott, korához képest nagyon nyugodt, nem egy ugri-bugri fajta.
Valószínűleg lekileg sérült, mert legtöbbször csak fekszik, csak néha jön oda a rácshoz
egy kis emberi jó szóért, simogatásért.
Jó természete miatt idősebb emberek mellé is ajánlott, de nem egy házőrző típus!
Miki és Riki
Az utcára kerültek, valószínűleg nem kívánt szaporulat maradékjaiként.
Megtalálójuk hozta ki őket a menhelyre, mert megsajnálta a két kis árvát,
de befogadni nem tudta.
Nagyon szeretik egymást, egyenlőre leginkább összebújnak,
de már oldottabbak mint bekerülésük napján. Túl jó képeket még nem sikerült csinálni róluk.
Mindketten kisfiúk, "tipikus" keverék fajta. Jó gazdira várnak!
(2007-10-19)






























